A spanyol limfóma betegek egyesületének alelnökénél, a 44 éves Begoña-nál 2001. végén diagnosztizáltak non-Hodgkin limfómát, miután az azt megelőző hat hónapban tünetektől szenvedett.
“Mit jelent az, ha valakinél non-Hodgkin limfómát diagnosztizálnak? Ma már könnyen el tudom magyarázni a diagnózis jelentését, de ehhez sokat kellet vizsgálódnom, kérdeznem, tanulnom. Hosszú történet.
“2001. áprilisában, szabadságom alatt egy megduzzadt nyirokcsomót találtam a nyakamon, de mivel jól éreztem magam, nem törődtem vele túlságosan. Amikor hazajöttem, sok változás várt rám. Némelyekről tudtam, például arról, hogy költöznöm kell, de azt nem tudtam, hogy bennem is megváltozik valami, és hogy hat hónappal később életem legrosszabb hírét kapom.
“A hat hónap alatt, számos tünetem volt, pl. fáradékonyság és láz – nyári éjszakákon a szokásosnál jobban izzadtam – és fogytam. Mindig találtam magyarázatot mindenre – túl sokat dolgozom, költözés – és úgy gondoltam, hogy amit érzek, teljesen normális.
“A nyár végére megdagadtak a lábaim, és elmentem az orvoshoz. Megvizsgált és azt mondta, lehet, hogy anémiás vagyok és kivizsgálásra küldött. Ekkor szólalt meg a vészharang. A hemoglobinom alacsony volt, vérátömlesztésre volt szükségem, és a lépem gyulladásban volt.
“2001. október 8-án kórházba kerültem. Transzfúziót kaptam és vizsgálták a csontvelőmet . Két nappal később már tudtam az eredményt: non-Hodgkin limfómám van. Amikor meghallottam a hírt, csak annyit tudtam, hogy a limfóma a vérrák egy fajtája. Attól tartva, hogy még több rossz hírt kapok, nem mertem többet kérdezni az orvostól. Azt hittem itt a vég és hamarosan meghalok.
“A következő napok megerősítették a diagnózist. A nyakamban talált első duzzadt nyirokcsomó biopsziája után az orvos arról tájékoztatott, hogy 1-es stádiumú follicularis limfómám van, amely kezelhető. Minél többet tudtam a diagnózisról, annál több kérdés merült fel bennem a betegségemmel kapcsolatban. Tudtam, hogy rákos vagyok, és kemoterápiát fogok kapni. Feltesznek rám egy Hickman katétert és kihullik a hajam. Azokban a pillanatokban nem voltam képes feldolgozni az összes információt, de tudnom kellett még többet – ha beteg voltam és agresszív kezelést kellett kapnom, pontosan tudni akartam mi fog történni.
“Attól kezdve egészen mostanáig minden időmet a limfómák megismerésének szenteltem. Követem az új kezelések vizsgálatában elért eredményeket, és soha nem gondolok a halálra, csak az életre.
“Először hat ciklus kemoterápiás kezelést és monoklonális antitest terápiát kaptam. Azonban a csontvelőm nem működött rendesen és a lépem is gyulladásban volt. Négy további monoklonális antitest kezelést kaptam és a csontvelőm javulni kezdett.
“Mivel a lépem továbbra is duzzadt volt, az orvosok azt mondták, hogy meg kell operálni. 2002. szeptember 13-án eltávolították a lépemet és egy hónappal később készen álltam a csontvelő átültetésre. 2002. karácsonyát kórházban töltöttem. Épp hogy csak túl voltam a csontvelő transzplantáción és elkülönítőben voltam. Nehéz kezelés volt, de megérte.
“2003. január 17-én hazamehettem, és újra elkezdhettem élni. A kórházban ismertem meg Antoniót. Ő mesélt a Spanyol limfóma betegek egyesületéről, amit akkor alapított. Azóta is tagja vagyok az egyesületnek.
“Úgy gondoljuk, nagyon fontos, hogy a betegek minél többet tudjanak meg a non-Hodgkin limfómáról. Ha ismerjük a tüneteket, korán megállapítható a diagnózis. Azt is tudniuk kell, hogy létezik kezelés és sok esetben gyógyulás. A betegek száma évről évre nő, de egyelőre nem tudjuk miért. A szakemberek szerint a betegség a harmadik leggyakoribb rák halálokká válhat világszerte.
“A kórházból való távozásom után másfél hónappal visszamentem dolgozni. Azóta, bár tudom, hogy további kezelésekre van szükségem, normális életet élek, dolgozom, segítek a spanyol limfóma betegek egyesületének, örülök a családomnak, barátaimnak. Élni akarok...”
//
'First, I received a treatment of six cycles of
chemotherapy plus monoclonal antibody therapy. However, my bone marrow
continued to be affected and my spleen continued to be inflamed. I received
four more cycles of monoclonal antibody and my bone marrow improved.
'As my spleen remained swollen, the doctors explained to me that it would
be necessary to operate. On 13 September 2002, my spleen was removed and, only
a month later, I was ready to have a bone marrow transplant. By Christmas 2002,
I was in hospital. I had just received a bone marrow transplant and I needed
to be isolated. It was a difficult treatment, but it was well worth it.
'On 17 January 2003, I could return home and begin my
life again. During my last days at hospital, I met Antonio. He
told me about the Spanish Association of Lymphoma Sufferers,
which he had just founded. Since then, I have belonged to the
association.
'We think that it's very important to inform people about
non-Hodgkin's lymphoma. By knowing the symptoms, an early
diagnosis is possible. It also has to be made known that treatments
are available and, in a lot of cases, a cure. Of course, the
number of cases increases every year and the cause is, as yet,
unknown. Specialists believe that it could become the third biggest
cause of cancer death in the world.
'A month and a half after leaving hospital, I went back
to work. Since then, although I am aware that I may need further
treatment, I live a normal life, working, collaborating with
the Spanish Association of Lymphoma Sufferers and enjoying my
family and friends. I want to live...'
Mesélje el ön is a történetét a lymphoma-net.org-on
|
