Judy, aki anya, feleség és saját vállalkozásának feje is egyben 1978-ban fedezett fel egy csomót a szájában, amelyből két évtizeddel később non-Hodgkin limfóma lett.
“Azt hiszem, úgy 27 éve történt, hogy egy csomót találtam a számban, jobban mondva a szájpadlásomon. Beutaltak a szájsebészetre a helyi kórházba, ahol eltávolították a csomót.
“Azt hittem ezzel vége, de újra kinőtt és a sebész biopsziát végzett. Mivel nem tudta biztosra megmondani, mi volt az, gyakorlatilag egyik szakorvostól a másikig küldtek, de senki nem jött rá, mi a baj. Néhány héttel később kialakult az általános vélemény: “pszeudo-limfóma (ál-limfóma)”.
“Az orvosok a besugárzás mellett döntöttek, különösen, hogy az összes többi leletem negatív volt. Végül hat hét sugárterápiát kaptam, amitől megszűnt a csomó, és ezzel vége volt...
“ 2001-ig. Ekkor rutin mammográfiára mentem, ahol is kiderült, van egy másik csomóm. Nem a mellemben, hanem feljebb, majdnem a hónaljban. További vizsgálatok azt igazolták, hogy II. stádiumú, lassan növekvő, más szóval indolens non-Hodgkin limfómám van. Mivel csak néhány csomóról volt szó, ezeket eltávolították és sugárkezelést kaptam.
“2003-ban orvosom a monoklonális antitest kezelés mellett döntött, nehogy a betegség aktív stádiumba menjen át. Most azt mondja, figyeljünk és várakozzunk és bár van ugyan néhány nyirokcsomó duzzanatom, de ezek lassan nőnek és per pillanat minden csöndes.”
Mesélje el ön is a történetét a lymphoma-net.org-on
|